Először is a túlélés szükségessége miatt. A primitív társadalmakban a természet elleni harc során, hogy megvédjék magukat és elkerüljék a vadállatok kárát, az ember gyakran visel állatbőrt, szarvat és egyéb dolgokat a fején, karján, csuklóján vagy lábán, hogy ugyanilyen prédának öltözzék, hogy összezavarják egymást, másrészt ezek az állatbőrök és szarvak maguk is védekezési vagy támadási fegyverek. Ami a nyakon, derékon vagy csuklón lógó apró kavicsokat, apró állatcsontokat vagy állatfogakat illeti, az ember legkorábbi eszméletlen dekoratív viselkedése mellett az igazi funkció valószínűleg a számolás vagy az emlékezés igénye.
Másodszor, ez az erő szimbóluma. Egy nagyon egyszerű primitív társadalomban az embereknek kétségtelenül bátorságra és erőre van szükségük ahhoz, hogy élelmet követeljenek a természettől, és legyőzzék a vadállatokat. A primitív emberek szemében bizonyára fontos szerepet játszott az, hogy a fenevad tele van erővel, éles karmaival, kemény csontjaival és gyönyörű bundájával. Ezért ezeknek a vadállatoknak az elfogása után az emberek azt ették, amit meg tudtak enni, és testükön hordták csontjaikat, fogaikat stb., azt gondolva, hogy magukba szívják a vadállatok erejét, és legyőzik vele a vadállatokat. Úgy tűnik, hogy ezektől a primitív ékszerektől a primitív emberek lelki vigaszt és erőt kaptak.
Másrészt minél többet hord az ember ilyen és "ékszereket", annál valószínűbb, hogy egyre értékesebb ékszereket hord. Valójában ezek a bátor emberek gyakran szeretik testüket fényes, szemet gyönyörködtető és könnyen felismerhető testekkel díszíteni, például gyönyörű tollakkal, vadállatok fogaival, ritka kagylókkal, sőt értékes "szép kövekkel" (jade) is, amelyek szimbolikus jelek, megmutatni erejüket és tekintélyüket. Plehanov a Művészetről című művében ezt mondta: "Ezeket a dolgokat először csak a bátorság, ügyesség és erő jeleként viselték, később azonban. Pontosan azért, mert a bátorság, ügyesség és hatalom jelei, esztétikai érzeteket keltenek, és beleesnek a dísztárgyak köre."
Harmadszor, ez egyfajta totem-imádat. A nap, a hold, a csillagok, a szél, az eső, a mennydörgés és a villámlás, ezek eredetileg hétköznapi természeti jelenségek; De a primitív emberek szemében ezeknek a dolgoknak van valamiféle varázserejük. A primitív emberek együtt éltek a természettel, a nappal, a holddal, a csillagokkal, a folyókkal és a repülő vadállatokkal, és imádták azokat az anyagokat, amelyeket a természet adott nekik a túléléshez. Idővel ez az anyag mélyen bevésődött az elméjükbe, és mágikus erővel rendelkező totemmé vált. Őseikként vagy védelmezőikként, vagy klánjuk vagy törzsük vérrokonaiként imádják. Kezdetben az emberek ezekbe a totemekbe asszimilálták magukat, hogy megvédjék magukat. Lassan az emberek ezeket a totemeket beépítették ékszereikbe, és ékszereiket ezeknek a totemeknek a képére vagy alakjára tették, például kerek karkötőket és gyűrűket, mint a nap és a telihold; Mint a madár alakú koronák, hajszálak stb.
Negyedszer, talizmánként szolgál. Engels rámutatott: „Az ókorban az emberek egyáltalán nem voltak tudatában testük felépítésének, és az álomjelenetek hatással voltak rájuk, ezért az volt az elképzelésük, hogy gondolataik és érzéseik nem a testük tevékenységei, hanem a lélek egyedi tevékenységei. ebben a testben lakott, és halálakor elhagyta a testet." "Az ősember azt hitte, hogy minden dolognak van lelke, és a lélek fel van osztva jóra és rosszra, és hogy a jó szellem az, amely boldogságot és örömet okoz az emberiségnek, a gonosz szellem pedig katasztrófát és betegséget. hogy a gonosz szellemek ne közeledjenek, és egyúttal megvédjék őket a jó szellemek, a primitív emberek kötelet használtak kagylók, apró kavicsok, tollak, állatfogak, levelek és gyümölcsöt a testükön, hisz ezeknek a dolgoknak az emberi szem számára láthatatlan természetfeletti erejük van, amellyel az ember megáldható és elűzhető a gonosz teste valamiféle dísz formájú, és egyfajta különleges ékszerré vált, ráadásul ez a szokás és jelentés is megmaradt, az ékszerek pedig szebb tartást és titokzatosságot kaptak. színek emberi lények által.